VAKÁCIÓ

2018.07.06

Bence múlt pénteken megkapta a bizonyítványát, kezdődhetett a lazulás. Délelőtt apa ügyintézett még céges ügyben, mondanom sem kell, hogy problémák vannak. Ez sok feszültséggel jár. Én addig a gyerekekkel a Stadtparkban voltam, játszóztunk, kacsákat etettünk. Hazafelé még leültünk egy évzáró fagyizásra. 

Szombaton kicsit megkésett szülinapi délelőttött tartottunk. Bence szerette volna Boldival megünnepelni a szülinapját, most került rá sor. Jókat jászottak, voltunk lent is, rollerezni, torta, ajándék, ami kell. Vasárnap Lainzer Tiergartenbe mentünk, nem volt nagy meleg, így nem játszóztunk, hanem sétáltunk, én futottam egy rövidet. 

Zolinak hétfőn kellett visszamennie kontrollra, még 2-3 hétre ki akarták írni táppénzre, de úgy vélte jobb nem feszíteni a húrt, így próbaidő alatt, mindenképpen szüksége van a munkára, nem akartuk kockáztatni, hogy elküldik, így még 2 napot maradt pihenni, de csütörtökön már ment dolgozni. Egyébként azt leszámítva, hogy persze nem jó, hogy megsérült a lába, sok előnye volt, hogy itthon ragadt. Az ovis, napközis búcsúzásnál is ott tudott lenni, a down ambulanciára együtt tudtunk menni, mindenhova kaptunk is időpontot őszre. Nem utolsó sorban együtt tudtunk lenni. 

Kedden bementünk a városba, a tanár néni ajánlott egy könyvet nyári gyakorlásra, azt mentünk megvenni, majd egy fagyizással zártuk a programot. Én utána még találkoztam Krisztával egy szünet előtti német órára.

Szerda, ez volt az utolsó napunk együtt, ismét a Tiergartenbe mentünk. A szokásos program, őzike etetés, játszózás, erdőben csatangolás, nekem kis futás. Csütörtökön apa munkában, mi itthon ütöttük el az időt, baromi meleg lett, reggel még a boltig elmentünk, de aztán inkább a lakásban voltunk. 

Ma semmi extra, este utazunk Pestre, így én nagy erőkkel mosok, pakolok. Egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon vágyom haza, jó pár hétig otthon leszünk. Viszont így Zolival csak hétvégente fogunk találkozni :( Idén nem lesz nyaralás, Zoli próbaidő alatt nem jöhet szabira, így egész nyáron nélkülöznünk kell. Nehezen nyeljük le ezt a gombócot, de sajnos most nincs más választásunk. 

Pedig jó lenne együtt kikapcsolódni, Zolin nagyon nagy a teher az utóbbi időkben. Semmi sem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Nem elég, hogy nem indult be az egyéni vállalkozás, továbbra is költségek, problémák vannak vele. Az új munka sem leányálom, fárasztó, stresszes, mellette nem is tud pihenni rendesen. Ráadásul én sem tudok igazán jó támasza lenni. Többször vagyok rosszkedvű, türelmetlen, mint amennyit nem. Így szóba is került - most először komolyabban - hogy megfontoljuk a haza költözést. Nem ez lenne a cél, hiszen továbbra is fent áll amiért jöttünk, Lilinek több lehetőség, Bencének nyugisabb iskolai évek, stb. stb. viszont nem vagyunk hajlandóak feláldozni mindent. Ha ez a mi kapcsolatunk, a családi nyugalom rovására megy, akkor bizony lehetséges, hogy visszaköltözünk.