Szüneeet

2017.07.07

Hétfőn délelőtt még gyűrű próbára megyünk, dm, patika kör, aztán pakolás, jönnek mamáék és indulunk nyaralni Nagybörzsönybe. Papa a szállítmányozást biztosítja nekünk, a kölcsön kocsiba nem fér bele másfél heti cucc. Délután fiúk környéket fedeznek fel, patakoznak. Tollasozunk, labdázunk, élvezzük a csendet, nyugalmat. A szomszéd apartmanba 2 kislány érkezik velünk együtt, nem telik el sok idő Bence már a nagyobbikkal rollerezik, rohangálnak, kismotoroznak. Szuper, egy kis nyugalom is jut, bár csend az nem :D Kedden Bence 10.15 után kel, életében nem aludt ilyen sokáig, így már nem is tervezünk nagy programot. Megyünk megint játszóra, délután fagyizni, sétálni. Este a gyerekek 21 óra után még együtt játszanak, Bencét alig lehet áthívni Lillától. 

Szerdán reggel próbálunk korán kelni Zolival, már kedden is tervben volt a futás, de akkor nem tudtuk rávenni magunkat, szerdán viszont frissen, üdén irány az erdő. Odafele szinte végig kicsit emelkedős, az elején még sima út, aztán igazi terep, mellettünk a patak, nagyon jó feelig. Aztán délelőtt már jó meleg lett, igazi napos nyári, így felállítjuk a kismedencét. Szomszédék ma már mennek is haza, így délelőtt a háznál maradunk, hogy tudjanak még játszani a gyerekek. Pancsolás, vízipisztolyozás, rohangálás. Délutánra ütemezzünk a tervezett sétát a gyerekekkel, elsétálunk az erdő felé, amerre futottunk, a pataknál megállunk lábat áztatni, bogarakat, növényket nézegetünk, rözsét gyűjtünk az esti tűzrakáshoz. Mama sajnos ezekre a sétákra nem tud jönni, nem bírja a hosszú sétát továbbra sem :( Jó nagyot sétáltunk, még a játszón is megállunk. Aztán fiúk tüzet raknak, nem szalonnázunk, azt a hétvégére hagyjuk, csak virslit sütünk, így sem győzzük már kivárni, mindenki éhes. 

Csütörtökön strandolunk, a legközelebbi, legjobb strand - amit mama kinézett nekünk - Szlovákiában van, Dudinka termálfürdő. Bence későn kel, így nem indulunk korán, az út is kicsit hosszabb, de megérte. Nagyon jól éreztük magunkat. Lili lelkesen megy a nagy csúszdákra apával,  sőt ő követeli, délutánra Bence is kedvet kap, egyedül csúszik. Nehéz a fiatalságot kihívni a vízből, maradnának még, mi persze elfáradva. Péntekre nem volt tervben semmi különös, reggel mentünk futni, nekem a szerdaitól még mindig olyan izomláz van a combomba, így nehezbben is ment. Reggel borús, szeles az idő, aztán kisüt, változékony. Átautózunk Szobra, ott van nagyobb bolt, bevásárolunk, aztán még a Duna parton sétálunk, dobálunk a Dunába. 

Szombat, reggel intervallal kezdek. Aztán készülődünk, Zoli délután megy fel Pestre, programja van, előtte még meglátogatjuk az állatsimogatót. Kapunk tálkákba zöldséget, almát, lehet etetni is az állatokat. A nyuszikhoz, tengerimalachoz be lehet menni. Vannak kecskék, a fiú kihoz egy kakast is, aki szelíd, lehet simogatni. Van ló, láma, malac, kis póni, mindenféle madarak, mosómedve. Gyerekek élvezik, de legjobban a kutyákért vannak oda. Hétvégente kemencés sütögetések vannak, felváltva 3-4 háznál. A szombatira ellátogatunk, túrós/kapros/szilvalekvárossal és hagymás/szalonnással térünk haza. Ennyit a diétáról... Mire visszaérünk már jó meleg van, így medencés partyt tartunk :D Délután még elindulunk játszózni, de pont mire odaérünk leszakad az ég, behúzódunk a hotel éttermébe, van játszórész, ott ütjük el az időt míg eláll. Mennék haza, de hiszti van, hogy és a játszózás, persze minden csupa víz. Így még iszunk egy bambit, várjuk hogy száradjon és még hintázunk, csúszdázunk kicsit. Vasárnap reggel egyedül megyek futni, nem akarok az erdőbe menni, így felfedezem a másik irányt. Sokáig nem jutok, falu vége, visz ugyan kifelé út, de az nagy esőnek köszönhetően vizes, sáros, így visszafordulok, megyek egy darabon a szokott irányba. Nyugis nap, semmi extra. Étteremben ebédelünk, délután tollasozunk, labdázunk, homokozunk.