Rendhagyó poszt

2018.05.17

No, mostanra sikerült kikerülnöm az összezuhanásból, így most már írok. Nagyon rossz kedvű napokon vagyunk túl. Nem akarok belemenni részletekbe, de nem fog összejönni a hússzállítós dolog. Nagyon csalódottak vagyunk, nagyon hittünk benne, Zolinak rengeteg ideje, utazása, ügyintézése, na meg pénz van benne. Próbáljuk elengedni és új irányt venni, de nem könnyű... Így egyelőre marad Zolinak az éjszakai munka, ami szintén nem dob fel. 

Nézzük a főbb eseményeket az elmúlt időszakból. Felfedeztünk egy nagyon jó kiránduló helyet. Lainzer Tiergarten. Több bejárata is van, a fő, ami gyerekbarát, pár perc sétára nagy rét, játszótér, tó, őzikék. Kis sétára a Hermesvilla, ami múzeum, meg étterem része is van, anyák napjakor ezt ki is próbáltuk. Van köves séta út, meg vannak emelkedős, erdei utak is. Ide járunk most már két hete Zolival futni, töltődni, annyira jó ebben a közegben futni, teljesen kisimulunk utána. 

Gyerekeknek full lógás a május, hosszú hétvége, hosszú hétvége hátán. Előző héten csütörtökön volt ünnepnap, Lilinek pénteken sem volt ovi, Bencének lett volna suli, de begyulladt szemmel kelt, így ő is maradt. Akkor tetőzött a rosszkedvem, borzasztó volt, no de emlékezzünk csak a jóra. Most ugye jön Pünkösd, aztán még a hónap végén is lesz egy 4 napos hétvége.

Itt - bánatomra- nincs anyák napi ünnepség. Bencéék készítettek ajándékot, meg köszöntő lapot, Liliéknél pedig Familien frühstück volt, amire Zolival együtt mentünk. Először csináltunk egy közös tenyér lenyomatos képet, aztán megnézhettük a mappáját, amiben a rajzai vannak lefűzne, meg amikor valami program van (mikulás, Lanternfest, szülinapja) készítenek róluk képeket, azokból is volt benne. Aztán Lili szolgált fel nekünk sütit, meg kávét, itt lehetett csevegni is az éppen ott falatozó szülőkkel. Jó volt, más mint a megszokott, de tetszett. 

Én májusban nem megyek nyelvsuliba. Nem tetszett ahova jártam. Szerencsére kaptam egy ajánlást, egy magyar, Bécsben élő nyelvtanár csajszi, ráadásul itt lakik a kerületben. Pont ma volt az első óránk, nagyon jó. Átvesszük amit már tudok, a homályos részeket elmagyarázza, annyira jó, hogy bármikor vissza tudok kérdeni. Remélem a következő időszak már meghozza, hogy meg merjek szólalni. 

Mivel engem kínoz a honvágy, családdal is régen találkoztunk, így a mostani hosszú hétvégét otthon töltjük, szerencsére Zoli is tud velünk jönni, így ő is tud egy kicsit pihenni.