Összegzés
Az első negyed év Zoli módra:
Nos, a Havasi család megáldva +1 kromoszómával túl van az első negyed éven Bécsben. Lassan, de biztosan berendeztük a lakást, amit bérlünk. Közben gazdagabb letettem egy közepes szintű bútorszerelő szakmunkás tudásával és jó néhány ősz hajszállal. Belaktuk a lakást, kezdjük az otthonunknak érezni. Mindenki megtalálta a maga kis zugát, ahol jól tudja érezni magát. Legjobban a fotelek vannak kihasználva :)
Nagyjából minden a terveink szerint halad. A gyerekek már az első héttől elkezdtek iskolába és óvodába járni. Az összes ügyintézés ezekkel kapcsolatosan jóval több időt vett igénybe, mint amire számítottam, ezzel szemben a mérleg másik oldalára az került, hogy minden helyen kedvesek voltak az ügyintézők és segítőkészek. Most éppen a családi pótlék intézése van folyamatban, nem egyszerű... A gyerekek a kezdeti nehézségeket követően (asztmás tünetek, bőrkiütés, lebetegedések) amikről Ildi részletesen beszámolt meglepően jól beilleszkedtek. Bence szeret iskolába menni és imádja a napközit. Lassan, de biztosan szedegeti össze a német szókincsét. Sok szót ismert már, de aktívan még nem tudja őket használni. Rajta volt a kezdéskor a legnagyobb teher, hiszen neki az ovi játékos nyugalmából kellett az iskolába beülnie, 0 német nyelvtudással, ami még otthon is óriási váltás lett volna. Kis baráti társasága van már, a tanárnénik szeretik őt. Ő a mi kis hősünk! Lili szépen beilleszkedett az ovis életbe. Neki is vannak barátai és a gyerekek kedvelik őt. Ami a plusz +1 kromoszómát illeti, azt hiszem nagyon szerencsések vagyunk. Kicsit lemaradva ugyan, de Lili majdnem hozza a vele egyidősek szintjét. A beszédben és a mozgásban nagyot lépett előre. Sokkal magabiztosabb és gyorsabb lett, a legjobb játék a számára a galambok kergetése és 10-ig számolni németül. Az ovi vezető (Zita) is mindig azt mondja, hogy ő nem erre számított, nem ezt olvasta a down-szindrómáról. Nagyon büszkék vagyunk, és továbbra is nagyon hisszük, hogy Lili adottságaival és megfelelő fejlesztéssel teljesen önálló életre lesz képes.
Ildi kb. 300%-kal szárnyalja felül minden elvárásomat. Már az első hónap óta teljesen önállóan közlekedik a városban, a gyerekekkel együtt. A vásárlástól kezdve mindent megoldott úgy, hogy nem beszél németül. Visszagondolva arra, hogy én hogy éltem meg ezt annak idején, ugyanebben a helyzetben, hát kettőnk közül Ő a nyerő. A német suliba járás óta pedig ragadnak a szavak rá. A már tanult szavakat sokszor elcsípi egy-egy beszélgetés vagy tv műsor alatt. 3 hónap múlva már nem lesz gondja a mindennapi dolgokkal, ebben biztos vagyok. Jómagam tekerek és futárkodok amennyit a család enged. Nagyjából megismertem Bécset és fél óra alatt a város egyik végéből a másikba jutnom nem probléma. A kerékpáros tudásom egy másik szintre lépett, mind a tájékozódás, mind a teljesítmény tekintetében. Szépen csordogálnak le a plusz kilók is :) Végül is mindig profi sportoló akartam lenni és most összejött. A sporttal keresem a pénzt :D
A legnehezebb időszakon túl vagyunk, nagyobb sokk vagy érzelmi sérülés nélkül. Hogy mit hoz majd a következő 3 hónap? Egy esküvőt és egy hónapnyi szabadságot biztosan. A többit meg majd Zoli módra megírom a féléves mérlegemben :)
Zoli
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az én szemszögemből:
Negyed év....Nagyon durva leírni. Kettős érzés, egyrészről hamar elment, mégis sokkal tartalmasabb volt, mint otthon, így másrészről soknak is tűnik. Abszolút pozitívként éltem meg ezt az időszakot, a nehézségek ellenére is. Amennyire féltem tőle, hogy fogok boldogulni a mindennapokban, annyira nem jelentett ez problémát. Persze sokat segített, hogy Zoli az első 2-3 hétben itt volt velem, mindenhova együtt mentünk, segített, vagy csak szimplán támogatott a jelenlétével. A kezdeti blődségeket leszámítva egy-két dolgot tudok csak mondani, ami tényleg, igazán hiányzik. Az egyik, főleg, hogy most már itt a jó idő, az erkély, ami adott egy szabadságérzést, sok nyári estét töltöttünk kint. A másik meg a kettesben való kikapcsolódás. Otthon anyu sokat volt nálunk, a gyerekekkel, így mi elég gyakran mehettünk kettesben programozni. Persze itt is volt rá alkalom, mikor Zoli nem ment dolgozni, de ezeknek valahogy más volt a hangulata, hiszen az esetek nagyrészében volt ügyintéznivaló is mellette. A boltban már megszoktam a dolgokat, van néhány dolog ami hiányzik, de semmi életbevágó és anyura is lehet számítani, ha valamire nagyon szükségünk van :) A közlekedést szeretjük. Vannak rossz napok, amikor semmi nem jön, tömeg van, de alapvetően teljesen nyugodt és jó a tömegközlekedés. Najó, azért azoktól kiborulok, akik láthatóan nem rászorulók és elviszik az orrom elől a liftet a Schnellbahn-nál, metronál. Amit nagyon bírok, hogy egy Lidl-ös, DM-es vásárlást 20-30 perc alatt le lehet zavarni, előbbi 5 perc sétára, utóbbi 3 percnyire van. Az oviban vannak érdekes dolgok amivel nehezen barátkozunk meg, főleg, hogy Lili fizetős oviba jár, de azt vettük észre, hogy az osztrákok alapvetően más hőfokon égnek, mint mi. Még Zita, az ovi vezető csaj és megjegyezte egy nyűgös reggelen, mikor Lilit nyugtattam, biztattam, hogy milyen furcsa hallania, ahogy beszélek Lilihez, mert itt szeretik szenvedtetni a gyereket...ööö csak néztem, érdekesek na.
A gyerekek felülmúlták minden várakozásomat/sunkat. A lakást, környezetet szó nélkül szokták meg, a beszokás időszakát, meg a betegeskedést leszámítva semmi ellenvetés nem volt, szeretnek is járni oviba/suliba. Bencétől nem hallani, hogy haza akarna menni. Zolira meg nagyon büszke vagyok. Hisz mindent ő intéz. Suli, ovi, hivatalos ügyek, szülői, befizetések...és még dolgozik is hősiesen mellette. Úgy érzem én is jól boldogulok, 3 hét suli után már sok szót kihallok az utcán boltban, tévében, és már az oviban is értettem, mit magyaráz az óvó néni :) Szóval összességben elégedett vagyok, jól mennek a dolgok, jól érezzük magunkat.