Nyári szünet

Az utazás előtti héten Lilivel még hétfőn voltunk logopédusnál, a hölgy azt mondta, ősztől mehetünk megint hozzá. Remélhetőleg a közeljövőben kapunk időpontot. Hét közepére megint bepirosodott a bal szemem, már megszoktam, persze zavar, de mivel a házi orvosom azt mondta, hogy csúnya, de ártalmatlan, így nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Csütörtökön fodrásznál voltam, nyaralás előtt meg akartam szabadulni a hajamtól, nagyon sok, sűrű, nyáron megsülök tőle, így az utóbbi években nyáron mindig rövid. Nem lett rossz, de nem az elképzelt frizurám lett, kb. 1 hónap múlva nőtt meg annyira, hogy úgy állt, amit eredetileg szerettem volna. Pénteken már pakoltam ezerrel, ami mindig jó buli, hiszen ilyenkor nem csak 1-2 hét nyaralásra kell összeszedni négyünknek a cuccunkat, hanem több mint 1 hónapra. Tehát mindent (is) viszünk ilyenkor plusz rollerek. Délután Lilivel még fejlesztésen voltunk, majd tényleg kitört a szünet. 

Szombaton indultunk Budapestre, egy végtelenül hosszú út keretében, már itt Ausztriában is levitt a GPS az autópályáról, olyan toródások voltak és ez Magyarországon is folytatódott, végig nagyon nagy volt a forgalom, a benzinkutakon fél órás sorban állás a wc-re. 

Vasárnap úgy keltem, hogy megint be volt vérezve a szemem (pedig addigra nagyjából már felszívódott az előző, most nagyobb részen volt). Napközben ügyintézés, vásárlás, pénzváltás.

Hétfőn reggel újabb pakolás, mentünk 3 napra Zoli családjához. Reggelre brutálisan véres volt az egész szemem, ráadásul láttam egy kis pöttyöt is rajta, mintha belül lenne egy picurka seb. Kikészültem, nem hittem el, hogy végre otthon vagyunk és kezdődik megint, hogy valami bajom van. Mellette szédültem is, aggódtam, hogy esetleg a vérnyomásommal van gond. Megbeszéltük, hogy elindulunk vidékre, gyerekeket lerakjuk, aztán átmegyünk Szolnokra a kórházba megnézetni. 

Nem sok jóra számítottam, de nagyon flottul ment minden a kórházban. A rendelés végére értünk oda, várnom sem kellett. Kedvesek voltak, doktornő megnyugtatott, hogy ez is csak egy csúnya bevérzés, nem lát semmi rendellenességet. Nem is kaptam rá semmit, de azért azóta szedek érerősítőt. Amíg vidéken voltunk mértem a vérnyomásom, végig magasabb volt, mint a normális :( Ja és a nap fő poénja :D Miután megnyugodtunk az orvostól visszaérve, mondom Zolinak hozza már be a bőröndöt a kocsiból. Azt mondja, nincs a kocsiban... én összepakoltam, de induláskor nem voltam ott fejben, aggódtam magamért, így az előszobába készített, 2 napra a ruhánkat tartalmazó táskát senki nem hozta el. Nem hittem el. Még szerencse, hogy rokon látógatóban voltunk. Bence, Zoli, én meg voltunk ottani ruhákból, de Lilinek el kellett ugranunk boltba egy váltás pólóért, fehérneműért.

Kedden játszóztunk, volt vízi pisztolyózás, este sütögetés, délután Zolival átmentünk Kisújszállásra ügyintézni. Na az is, nem mi volnánk, ha valami simán menne. Próbáltam online elintézni a jogsiját, amit ugye elloptak, mondom mire jövünk haza pont megkapjuk postán. Valamiért azonban elakadt a dolog, se e-mailt nem kaptunk, sem az ügyfélkapuban nem tudtam megnézni mi a baj. Ügyintéző nézi, látja, hogy el van akadva, de ő sem tudja mi a gond, indítsuk el újra a kérelmet. Ok, adatok, fénykép, fizetés, nem engedi a rendszer, hisz ott egy folyamatban lévő ügy. Kitörölni nem tudja, belemenni nem tud. Szuper. Pesten be kell menünk a központi hivatalba ott majd megmondják. Este nem a gyerekekkel aludtunk, átmentünk Zoli nagynénjéhez, vele beszélgettünk sokat és ott is aludtunk nála. Szerdán délelőtt még temetőben voltunk, aztán utaztunk vissza Pestre.

Csütörtök, anyukám a gyerekekkel volt, mi mentünk a központi okmányirodába. Jaj hát "imádom", hogy mindig ilyen sztorikba keveredünk, utólag már viccesek. Bácsitól kapunk az információra sorszámot, várunk, csak a mi szám csoportunk nem jön soha, eltelik fél óra, Zoli visszamegy, hogy ez hogy van, mi csak infót szeretnék, hogy tudjuk ezt intézni. Nyugodjunk meg, az info a védettségi kártyákkal foglalkozik, majd valamelyik ügyintéző hívni fog, mert jogosítvány ügyintézés csak időpontra van, az meg nincs csak hónapokkal későbbre. Ok, várunk, konkrétan kicserélődik az egész váróterem, mi még mindig ott ülünk. Pont mikor leszólítanánk egy ügyintéző hölgyet, hívnak, elmondjuk a gondot. Ujuj - mondja, na jól kezdődik. Hát be kell mennie a mitudomkihez, mert ezt az ügyet nem lehetne tovább vinni, korábban ilyenkor kérvényt kellett írni, hogy ezt töröljék ki és újra lehessen indítani a kérelmet. Nee. Jön egy másik hölgy is, diskurálnak. Nagyon kedvesek voltak, sikerült megoldani, csináltak Zoliról egy újabb képet, fizettünk és így legalább volt papír a kezünkben, hogy folyamatban van a jogsi készítése. Aznap volt a házassági évfordulónk, anyukám már hazament mikor kitaláltuk, hogy elmegyünk megünnepelni, így Lili jött velünk az étterembe. Kevésbé volt romantikus, de most így jött ki a lépés. 

Pénteken strandolni voltunk a szüleimmel. Szombaton reggel nem éreztem magam jól megint, szédültem nagyon, pedig találkozóm volt egy barátommal, aki szintén külföldön él. Sétálgattunk a Margit-szigeten, beszélgettünk sokat, ettünk, ittunk, jó kis nap volt. Bár eléggé másképp éljük meg a külföldön élést, mégis ő az, akivel erről a legjobban tudok beszélgetni. 

Vasárnap újabb mozgalmas nap volt, vásárlás, pakolás, éjszaka utaztunk Horvátországba. Napközben még a garázsunkban is jártunk, megbeszéltük, hogy felszámoljuk (évek óta tároljuk ott a gyerekek játékait, babakocsit, nekünk ruhákat, tulajdonképpen teljesen feleslegesen) Tavaly a nehezebb részét már megcsináltuk, ruhákat szétválogattuk, elszállítottuk, kiválogattuk mi a szemét, de a gyerek cuccokat nem tudtam eladni, a szemetet elszállítani, így újabb 1 évet állt ott, és persze fizettük a bérleti díjat. De most felmondtuk, így muszáj volt augusztus közepéig megoldani a dolgot.  

Éjszaka indultunk - a 2 éve várt nyaralásunkra Rab szigetre, amit tavaly elhalasztottunk, így most már nagyon-nagyon vártuk - hogy elkerüljük a fél óráig sorban állást, ha pisilni kell, fizető kapunknál hosszas várakozást. Sima is volt az út, a városból is ki lehetett jutni normálisan, a határ kb. 10 perc volt, egész jól haladtunk úgy kora hajnalig. Zoli nem tudott aludni vasárnap indulás előtt, és el is van szokva ettől az éjszakai vezetéstől. Nagyon fáradt volt, sokszor megálltunk pihenni, ráadásul az utolsó szakasz a legnehezebb, amikor már a tengerparton, fent a sziklás részeken kell kanyarogni, egy pillanatra sem lankadhat a figyelme. 8 óra körül értünk a komphoz, ott amíg várakoztuk, akkor tudott egy picit szundítani. Az volt a terv, hogy oda érünk, becuccolunk, aztán lepihenünk. Én sem tudtam aludni a kocsiban, talán egy fél órát, ami nem lett volna gond, ha nem úgy jött volna ki rajtam, hogy megint full szédültem, nem volt jó a közérzetem. 9-re ott is voltunk a szálláson, na és akkor jött a meglepi. Direkt felhívtuk a hölgyet, hogy lesznek-e előttünk, jöhetünk-e korábban. Mondta jöhetünk, nincsnek. Na persze beesett egy család, ami ok, persze, hogy kiadja, de mondjuk szólhatott volna. Így nem volt pihenés, hanem fagyizás/kávézás, megnéztük a közeli partot, lábat lógattunk, akkor kezdett kisütni a nap, mikor megérkeztünk esős, borús volt. Szerencsére a néni egész gyorsan elkészült a takarítással, 11 óra után elfoglalhattuk az apartmanunkat. Alul lakik ő, egyedül, felül volt a mi részünk. Volt egy hátsó terasz, mondjuk azt a részt nem használtuk, pedig az is hangulatos volt, de a tengerre néző mégis csak jobb. 2 hálószobánk volt, fürdő, kis konyha, étkező, erkély. Semmi extra, de a célnak teljesen megfelelt. Ami probléma volt, az az ágyunk. Egy nagyon durván kifeküdt matracunk volt. Nekem amúgy is fájt a hátam, lapockám már utazás előtt is, na mire mentünk haza akkora már annyira, hogy nem bírtam megemelni a fejem, hogy éjszaka átforduljak egyik oldalamról a másikra, kabaré... és akkor még csak 39 éves voltam :D Zolinak sem voltak pihentetőek az éjszakák. 

Hétfőn délután ott voltunk csak előttünk a parton, ott lépcsőn kellett bemenni és Lilinek csak az első 2 méteren ért le a lába, akkor még félt is kicsit, nem nagyon akart bemenni oda ahol nem ért le. Bence viszont imádta, vettünk maszkot, amivel le lehet bukni a víz alá nézelődni. Ő egész héten ezt nyomta. Nekünk is nagy élmény volt, mondjuk én az első két napban olyan tengeri beteg lettem benne a víz alatt, teljesen elszédültem, rosszul lettem. Láttunk sok kis halat, tengeri csillagokat, kis rákokat, kagylókat, nagyon jó volt felfedezni a vízi élővilágot. Egy öbölben volt a szállásunk, a másik oldalon volt homokos, lassan mélyülő partszakasz, ez volt az egyik kedvenc helyünk. Itt Lili is magabiztosan mozgott, lubickolt, és Bencével sem kellett nagyon messzire menni, hogy tudjuk búvárkodni. Délután átautókáztunk Loparra körbe nézni, másnap volt tervben a lopari strand. 

Szerdára beköszöntött az igazi meleg. Szerda Lopar, mint utólag kiderült, sikerült nem a híres nevezetes partszakaszt megtaláltunk. Megmondom őszintén annyira nem figyeltem a neveket, előző nap láttunk egy homokos partot, mondom biztos ez az. Aztán mikor megérkeztünk gyanús volt, mert kisebb volt mint számítottam, más volt mint a képeken, de nem tulajdonítottunk neki nagy figyelmet. Másnap nézegettem milyen strandok vannak még a szigeten, akkor néztem a képet, hogy mi tuti nem azon voltunk. Ez is homokkal feltöltött partszakasz, jó hosszan sekély, így Bencével messzire be kellett menni, ráadásul mire mély lett, ott sem láttunk semmit a víz alatt, nem volt olyan tiszta. Csalódás volt nekünk. Amikor már majdnem megsültünk a parton, akkor elmentünk ott ebédelni, aztán visszamentünk pihenni az apartmanba. Este bementünk Rab városba, annyira imádom ezeket a fényes köves, óvárosokat, sétálgattunk, aztán Lili örömére még egy játszóteret is találtunk. 
Csütörtökre megtaláltuk az álompartunkat (Pudarica Beach). Apró kavicsos, így sokkal szebb a víz, gyönyörű tiszta, szemet gyönyörködtető. Imádtam. Viszont egy elég keskeny kis partszakasz, sokan vannak, árnyék nincs. Ebéd időben visszahúzódtunk pihenni, délután pedig átgurultunk még a túl oldalon lévő partra. Itt már kezdtünk Zolival kicsit megrogyni az egész napos strandolástól. 10 percet nem ültünk a parton csak úgy, búvárkodás Bencével, Lilivel kijjebb lubickolás, aztán csere. Megbeszéltük, hogy pénteken csak délelőtt van strandolás, megint Pudaricán voltunk, gyűjtöttük a kagylókat, fiúk ugráltak egy magasabb partszakaszon. Este megint bementünk a városba, elsétáltunk egy másik részen is, végig a kikötőben, aztán persze a végén még egy kis játszóterezés. Szombat, utolsó napunk. A szemközti part szakaszra mentünk, jól megsüttettük magunkat a tenger parti nappal. Este búcsú vacsit tartottunk, ott ahol laktunk Supertraska Dragán volt az egyik dombon egy étterem, csoda kilátással, naplementével. Ott költöttünk el egy finom vacsorát.  

Vasárnapra esős idő lett megint, pont a kompon kapott el minket a zivatar, pár perc alatt jól eláztunk, mire visszaértünk a kocsinkhoz. Az út rendkívül hosszúra nyúlt, számítottunk rá, hogy napközben sokan leszek az autópályákon, várni kell majd a fizető kapunál. De azzal nem, hogy már az autópálya előtt balesetbe keveredünk, 25 perc araszolás. Na meg azzal sem, hogy az egyik megállónál, ahol nem volt wc, Lilit megemelve elkövetem ugyan azt a hibát, amit télen, amikor legelőször csípődött be a derekam. Alig tudtam felegyenesedni, órákon keresztül hasogatott a derekam a kocsiban ülve (ezúton kérem 40 körüli hölgy olvasóimat, hogy privát üzenetben írják már meg, hogy most tényleg csak én vagyok ilyen nyomi ebben az évben, vagy más is 2 pillanat alatt romlott el és fáj mindene, köszönöm) 17 óra körül voltunk a Balaton környékén, na itt követtük el a legnagyobb hibát. Gondoltuk álljunk meg Siófokon, egy régi, kedvenc éttermünknél, régen nagyon sokat jártunk oda, sok emlék köt minket hozzá. Közben leszakadt az ég is, csak egy gyors megállót tettünk, egy leves, ital, gyerekeknek desszert, mentünk is tovább, de akkor már láttunk a Wazén, hogy full áll az autópálya. Na az már nem hiányzott, több mint 8 óra utazás után. Gyerekek is kezdték elveszteni a türelmüket, meg az eszüket 🤣 Valamikor 20 óra után értünk haza nagyon elcsigázva, de élményekkel teli. 

Következő hétfőn volt a 40. szülinapom, nem tartottunk nagy ünneplést, mivel másnap utaztunk megint tovább. Zolinak a hónap végén van a szülinapja, így egy közös ünneplést terveztünk a családdal. Persze azért koccintottunk az egészségemre. Délután pedig családi fotózáson voltunk, amit szerencsére idén is össze tudtunk hozni, még így a nagy jövés menésben is, és persze szuper képek készültek rólunk.

Kedden szétváltunk, gyerekek mentek anyukámékkal a Velencei tóra, mi meg Zolival kettesben Nagybörzsönybe (Évek óta járunk oda nyaralni családilag, de most apartman helyett, a hotel részben szálltunk meg. 2 napig nem akartam mosogatni, azzal foglalkozni mikor mit, hol eszünk, teljes kikapcsolódás volt.) Útközben megálltunk Nagymaroson ebédelni, délután sétáltunk még egyet, kitaláltuk másnap merre kirándulunk.  Szerdán (magunkhoz képest) jó nagyot túráztunk, 12 kilométert. Mi szeretnénk menni, de gyermekeinkkel nem lehet nagy túrákat tervezni, mindig nyavajgásba torkollik, amitől mi meg kiborulunk, így nem szoktuk erőltetni ezt a műfajt. Koppány-nyereg volt a végcél, mint útközben kiderült, ez egy kevésbé látogatott szakasz, voltak olyan részek, hogy alig találtunk meg az utat, mert teljesen be volt nőve. Aztán egyszer el is néztük az utat, mikor már szétcsíptek a böglyök, szétkaristolták a lábunkat a tüskék akkor fordultunk vissza, de megtaláltuk a helyes irányt. A vége felé volt egy jó kis emelkedős szakasz is, ami az én satnya állóképességemmel igen nagy kihívás volt. Változatos volt a terep, volt erdős, mezős rész. Fent szép kilátás várt minket. Jól elfáradtunk a végére. A délután egy részét a jakuzziban töltöttük, még egy kicsit napozni is tudtam. Szerencsénk volt az időjárással, már szerdára is mondták az esőt, egyszer kezdett el az erdőben esni, de csak pár percig tartott. Hazafelé úton csütörtökön viszont végig szakadt az eső. Gyerekek, nagyszülők is jól érezték magukat, nagy meleg náluk se volt, de tudtak szerdán strandolni. Jó nagy kertük volt, Lili ott is jól eljátszott.

Pénteken moziban voltunk Zolival, kihasználtunk minden percet, neki vasárnap kellett vissza menni Bécsbe dolgozni. A Még egy kört című filmet néztük meg, ajánlom mindenkinek, nekem nagyon tetszett és a főcímzenéjét is nagyon bírom.

Szombaton kimenőm volt, barátnőimmel ünnepeltük a szülinapomat. Foglaltunk egy kis hotelban szobát, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni. Terveztük, hogy bemegyünk a városba vacsorázni, de igazából ki vagyunk esve a pesti éjszakából, nem akartunk azzal időt tölteni, hogy hol együnk, hova menjünk. Meg nem is ezen volt a hangsúly, régen találkoztunk, sok megbeszélni valónk volt. Így helyben vacsiztunk, iszogattunk, kiöntöttük a lelkünket, nosztalgiáztunk. Nagyon jó volt. 

Vasárnap az utolsó napunk együtt, ez mindig keserédes, apának nehéz vissza menni dolgozni, ezzel a családi nyaralásnak vége. Hétfőn Bence is elutazott az unokatestvérével vidékre 1 hétre, így csak ketten maradtunk Lilivel. Ő kevésbé viseli jól, hiányoznak neki a fiúk, persze nekem is, de azért én élvezem a nyugit. Kevesebb konfrontáció, kevesebb főzés, odaférek a tévéhez csajos filmeket nézni, apró örömök. Így ez a hét sokkal kisebb fordulatszámon telt. Én voltam orvosnál, meg a szüleimtől kapott szülinapi masszázs és arckezelésemet is felhasználtam. Újjászülettem, annyira jó volt, hogy végre kicsit kimasszírozták a recsegő, ropogó lapockám. Egyébként meg játszó, erkélyen pancsolás volt a program. Pénteken voltunk strandolni, ahol is legalább 1 órát napoztam.... egy gyerek, nem gyerek. 

Vasárnap elhoztam a garázsból azokat a dolgokat, amiket meg akarunk tartani, néhány játék, ruhák. Azoknak amiket eddig nem tudtam hova elhelyezni (játékok, babakocsi) anyukám ötlete alapján annak is találtam helyet. Van egy adománybolt a közelünkben, oda adtunk le a következő héten. Aznap jöttek vissza a fiúk vidékről. Bence belekóstolhatott 1 hétig a vidéki élet szépségeimbe, biciklizés, focizás, sütögetés. Jövőre már valószínűleg Lili is megy, hiszen dolgozni fogok én is, valahogy meg kell oldalunk majd a gyerekek nyaralását. 

Következő hétfőn Bencével együtt is elmentünk strandolni. Sejtettem, hogy ez lesz az utolsó a nyáron, így a medencés bárban elittuk az utolsó forintjainkat a bilétánkról 😉 Kedden shoppingolni voltam, elsősorban Zolinak szülinapi ajándék ügyben, de persze közben a gyerekeknek is beszereztem néhány dolgot. Szerdán apukámmal szállítmányoztuk a garázsból a cuccokat, délután pedig Lilivel voltunk Zumbán, én inkább tornának mondanám, zenére,  táncos elemekkel. Kifejezetten speckó gyerekeknek. Tetszett mindkettőnknek. Csütörtökön még a Westendben is volt egy köröm, mivel kedden nem jártam sikerrel ajándék ügyben. Pénteken este jött Zoli vissza hozzánk, pont útközben még a tűzijátékot is látta a hídról. Szombaton ünnepeltük a szülinapunkat családilag. Vasárnap kettesben voltunk lófrálni, Bence mozizni volt az unokatesójával, este Zoli megint vissza Bécsbe.  

(A hazautazás most hétköznapra esett. Én szeretek minél később vissza utazni, addig maradni Budapesten amíg csak lehet. Zolinak azonban a következő héten nem volt szabad a hétvégéje, 2 hét múlva meg már a suli kezdésre estünk volna haza, azt sem szerettem volna. Kell pár nap mire visszarázódunk, felszámolom a káoszt, bőröndöket, na meg hátra volt még a sulis dolgok beszerzése is. )

Következő hétre jött meg a lehűlés, nem is volt már semmi extra programunk. Kedden este jött vissza Zoli, szerda, csütörtökre szabit kapott, így szerdán még leadtunk apukám segítségével a rengeteg szemetünket a telepen, elköszöntünk az idős házaspártól akiktől béreltük a garázst. 10 éve ismertük már egymást, ismertek mikor Bence még picurka volt, amikor nagyon fent voltunk, aztán akkor is amikor már nem, Lili születésénél és a kiköltözésnél is. Sok emléktől váltunk meg ezzel a lépéssel, elvarrtunk egy újabb szálat. Este megtartottuk az évek óta már hagyománnyá vált dunai parti búcsú esténket. Kis séta a Duna parton, játszó, aztán vacsi. Csütörtökön pakolás és indulás haza.
Másnap általában azt sem tudom merre vagyok arccal, nincs kaja, vásárolni, főzni kell, közben meg mindenhol a cuccaink állnak és mellette a helyem sem találom itt. Most fogalmazódott meg bennem először, hogy azért nem jó visszajönni, mert belépek a lakásba és nincs jó érzésem, nem érzem azt: hogy felsóhajtok, de jó itthon. 

A következő napok így pakolással, aklimatizálódással teltek. Hétfőn volt Zoli szabad, akkor befejeztük a festést, amit ő elkezdett míg nem voltunk itthon. Muszáj volt a gyerek által leginkább összefogdosott, biciklivel összekent, maszatos részeket lefestenünk. Gyerekek lelkesek voltak, mindenki segített. 

Szerdán voltunk vásárolni, beszereztünk mindenkinek mindent a kezdésre. Itt egyébként nem sok minden kell, alap dolgok, tesi cucc, tolltartóba valók, festék, technikára a szükséges dolgok. Füzetet, könyvet a suliban kapnak ingyen, és mindemellett minden iskolás gyerek után kap a szülő a családi pótlékkal együtt még plusz pénzt szeptemberben. A hét végén derült ki, hogy én szeptember 13-án kezdek, heti 12 órában dolgozom majd az állateledel és a kozmetikai részlegen megosztva. Izgatottan várjuk, én persze aggódom a nyelv miatt, főleg mivel itt most is maszkot kell hordani a boltokban, tehát abban dolgozunk, még annyi esélyem sincs, hogy leolvassam a szájukról, mint mondanak. Innen lesz szép nyerni, azaz megérteni őket.

Szombaton bementünk Zoliékhoz zárásra. Teljesen más világ van, ha nem hemzsegnek ott az emberek. Én megnéztem a részlegeket, ahol dolgozni fogok, gyerekek aranyosak voltak, Zoli főnöknőjének a lányával (ő jól ismeri a terepet) pakolták vissza a polcokra a pénztáraknál hagyott termékeket. Én megismertem az egyik részleg vezetőjét. Jó volt kicsit belesni a kulisszák mögé.

Vasárnap kirándulni voltunk Badenben, egy nagyon hangulatos parkban, van rózsakert, kis csónakázó tó, halak, kacsák, játszótér, és a legnagyobb szám a patak. Sétáltunk egy kört, etettünk halakat, játszóztunk, aztán a gyerekek még lábat áztattak a patakban. Mindenkinek tetszett, jól éreztünk magunkat, az idő is szuper volt. 

Bence délutánra már jó nyűgös volt, másnap suli, ráadásul aznapra kaptunk időpontot oltásra, amitől még mindig nagyon fél. Hiába magyarázzuk neki, nem lehet meggyőzni, hogy ennél sokkal nagyobb fájdalmakat is élt már meg. 

Összességében nagyon jó nyarunk volt, régen tudtunk családilag ilyen sokat együtt lenni. Mozgalmas, élményekkel teli volt a 3 hét. Ez volt az én utolsó szabad nyaram, nagyon hozzá szoktam már én is, jövőre nehéz lesz a 2 hét szabival gazdálkodni, na meg a gyereket elhelyezni. 

Az első napon 9-re mennek be a gyerekek és csak 1 órát vannak bent. Bence ment egyedül, nála semmi izgalom nem volt. Lilivel együtt mentünk, de csak apa mehetett be vele. Van a félemeleten egy terasz, ott gyülekeztek, gyerekeknek megcsinálták a tesztet (heti 3x tesztelik őket idén is), apa papírokat töltögetett, aztán ő fél óra múlva kijött, Liliék meg felmentek a terembe, oda már nem lehetett felkísérni. Az osztályfőnök sajnos egyből beteg, emiatt nem éppen úgy indul az év, ahogy tervben volt. Az volt megbeszélve, hogy reggelente lent várják majd a gyerekeket, - hogy ne járkáljon be minden szülő - és együtt felmennek. Nem jön le senki, így én felmegyek Lilivel, a legmagasabban vannak, jó sok lépcsővel, maszkban még nekem is jó kis kaptató, szegény csöpikém a táskával fel sem tud menni. A legeldugottabb helyen van a termük, nem éppen elsős barát megtalálni. De remélem, hogy jövő héten beáll a rend. Mivel én is kezdek a munkában, nem lesz időm felkísérgetni. Az első héten Lili csak délig van bent, így is jól elfárad, jövő héttől pedig ő is megy napközibe. Egyébként vidáman jön ki, tetszik neki, a gyógypedagógus hölgy szimpatikus, kedvesnek tűnik. Bencénél minden rendben, az ő szava járását idézve. Persze a hétfői oltást is túlélte :)