Változékony

2018.04.17

Április 7-8-i hétvége. Szombaton szétkaptuk a gyerekek szobáját, kidobáltunk, átrendeztünk, végre van egy kis hely, rend. Délután elmentünk a Hauptallee-ra, Zoli futott, mi Bencével sétáltunk, Lili szunyált. Szép napsütéses idő, pezsgés, sok sétáló, bringázó. Vasárnap az Oberlaa Parkba mentünk, tavaly ősszel már jártunk ott, most tavasszal is csodás, a park hatalamas, kis tavakkal, rétekkel. Sétáltunk, napfürdőztünk, Bence rollerezett, nagyon jó kis nap volt. 

Hétfőn megint új kezdés, nekem suli, most csak heti 2 nap, de több órában. Zolinak pedig a pár héttel ezelőttre várt munka most indul be, éjszakai meló. Nem vagyunk tőle feldobódva, délután megy, reggel jön. Minden este nélkülöznünk kell, általában a reggeli indulásnál is. Ő nem tudja kipihenni magát rendesen, viszont jó pénzt keres vele, és tudjuk, hogy csak egy rövid időszakról van szó, így alkalmazkodunk. 

Nekem most a suli nem volt olyan jó, megint új a csapat, senki nem jött tovább, ráadásul a mostaniak mind beszélnek angolul, nagyon kívülállónak éreztem most magam. De a rosszkedv a héten is rajtam volt, a gyomrom is rendetlenkedett.

Hétközben nem is tudom, nem volt semmi különös, Liliék voltak kirándulni, volt az oviban fotózás. Bencééknél szerdán oltás volt, délután ezt le is csapattuk egy fagyival.  

Pénteken jött hozzánk Martin, itt aludt egy éjszakát. Bence odavolt. Jó sokáig voltak fent, aztán meg szombaton hajnalban keltek. Egész nap ment a röhögés, lövöldőzés. Délelőtt lementünk játszózni, hogy Zoli tudjon nyugodtan pihenni. Jó nap volt. Vasárnap itthon, nyugisan telt.

Múlt héten végre megkaptuk azt az infót is ami kell, hogy a fiúk el tudják kezdeni a szállítást, így a héten az utolsó simítások várnak rájuk.