Lendületes kezdés

2020.01.26

7-én kezdődött nekünk az év, meglepően sima indulással, gyerekek jól keltek, örültem. Szerdán Bencével a szokásos logopédia, tavaszias idő volt, emlékszem kint ültem a közeli parkban, napfürdőztem amíg vártam őt. Aztán a csütörtök pakolással, gyerekszoba átrendezéssel telt. Pénteken Zoli szabad volt, délelőtt futottunk egyet, ez volt az első téli futásom. Eddig mindig kifogásokat gyártottam, hogy felszerelés kell, meg fájni fog a torkom stb., de most rászántam magam. Meglepően jól ment, - pedig ősszel voltam utoljára futni - és jól is esett. Aztán délutánra időpontunk volt szemészetre. Lilinek új szemüveg kell, gondoltuk, hogy megnézetjük van-e valami változás a szemével, plusz az enyémet is megvizsgálták, utoljára kb. 10 éve voltam, rám fért. Lilié sajnos egy kicsit romlott, neki kell erősebb szemüveg, az enyém viszont szerencsére jó. Vasárnap Bence hivatalos volt ismerőseinkhez, ő ott töltötte a nap nagy részét, ott is ebédelt. Délután mi is csatlakoztunk egy játszóterezés erejéig.

Hétfőn ismét futás volt a napi sportom. Kedden Zoli szabad volt, aznap mentünk beiratkozni az iskolába, vittük magunkkal Lilit is. Bementünk. Összefutottunk az igazgatónővel, kérdezte, hogy miben tud segíteni, mondtuk hogy beiratkozni jöttünk, ugyan ez nem az ő feladata, de szívesen segített nekünk kitölteni a papírokat. Pár perc telt el és már konkrétumként beszélt arról, hogy Lili szeptembertől ide járhat, ami eddig kérdéses volt. Ez nagyon jó hír, 10 perc sétára van ez a suli, egy kis létszámú osztályba kerül Lili, ahol két pedagógus lesz velük, valamint ez előkészítő osztály, tehát nyertünk 1 évet. Tökéletes. Pont bejött egy fiatal hölgy az irodájába, kiderült, ő lesz Lili tanár nénije, bemutatkoztunk. A papírok kitöltése közben az igazgatónő kicsit tesztelte Lilit a színek ismeretével kapcsolatban. Aztán felajánlotta, hogy ott van a logopédus, rákérdez nála, hogy ha van egy kis ideje beszélget-e Lilivel egy kicsit. Megnézhettük a termet, ahova Lili járni fog. A beszélgetés végén találkozunk a logopédussal, aki Lilinek két oldalnyi képet mutatott. Lilinek pedig meg kellett nevezni ezeket németül. (Sokat tudott belőle) Látszott a logopédus arcán, hogy teljesen odavan, mondta hogy nagyon sok mindent ismer Lili és tök szépen ejti ki a szavakat. Elmondta, hogy szeptembertől heti szinten foglalkozik majd Lilivel és nagyon várja. Az igazgatónőn ugyan azt a lelkesedést és örömet láttam, amit már a korábbi találkozásunk alkalmával is, talán még hatványozottabban is így, hogy találkozott Lilivel és látta, hogy milyen. Nagyon jó érzéssel jöttünk el, tudjuk, hogy szeretettel várják őt.

Utána mentünk az optikába Lilinek kiválasztani az új szemüveg keretét, majd kis szusszanás és mentünk a logopédusunkhoz. Ahol szintén csak megerősítettek minket, hogy Lili milyen ügyes. Elmesélte a hölgy, hogy van még egy down gyerek, aki szintén jàr hozzá, össze sem lehet hasonlítani Lilivel. Itt is az lenne a rendszer alapból, mint a down fejlesztőben. Egy- két hónapig kapod a fejlesztést, utána egy kis pihi, mivel sok gyerek van várólistán. De a logopédusunk kifejezetten kérte, hogy mi folyamatosan járhassunk, mert úgy érzi Lilinek kell a folytonosság, így nagyon jól halad. Annyira jó volt ez a nap, teljesen felvoltunk lelkesülve, aztán egyszer csak megkaptam a várva várt üzenetet a német tanárnőmtől, sajnos nem indul újra a B1 tanfolyam. Amit nagyon szerettem volna még egyszer megcsinálni. Így itt befejeződött a német nyelvtanulási pályafutásom 😞 Csalódott voltam, nagyon bíztam benne, hogy egy utolsó körre beférek, de ugyanakkor ez a lehetőség is benne volt a pakliban. Hiszen a tanárnő többször elmondta, hogy A1-re, A2-re van nagyobb igény. Kérdezte, hogy mi a tervünk, ha esetleg nem lesz tovább tanfolyam.

Ez egyrészt jó, hiszen nagy életmódváltásban vagyok/vagyunk, így van időm főzni, minden nap tornázni/ sportolni, sokat inni, másrészt hosszú távon nem tesz jót, hogy ha itthon vagyok egyedül, na meg a németemnek sem 😕 Ráadásul hiányzik nagyon a megszokott ritmus, a csoporttársaim, nagyon szerettem oda járni.

Zoliéknál éppen átépítik az üzletet, ettől a héttől kezdve egy másik üzletben dolgozik kb. hat hétig. A terv az, hogy márciusban, amikor visszakerül a saját üzletébe, ott kapok egy heti 20 órás állást. Addig meg itthon töltöm napjaimat.

Még a múlt hétről: csütörtökön egy hölgynél voltam sminkelni, benne vagyok egy ausztriai magyar anyukás csoportban, ott ajánlotta föl, hogy sminkes és szeretne előtte/utána képeket az oldalára, ehhez keres idézőjeles modelleket, vagyis hús-vér anyukákat. Jelentkeztem, csütörtökön pedig mehettem hozzá, kaptam egy szép sminket, beszélgettünk egy jót. Utána mentem az állomásra, anyukám jött hozzánk hétvégére. Pénteken mindenki korábban jött haza, Zolinak is rövid napja volt, bár estére még vissza kellett mennie, mert aznap pakolták ki a boltot. Bíztunk benne, hogy péntek este végeznek és másnap már nem kell bemennie, de sajna nem így lett. Szerencsére 11 óra körül már itthon volt. Kora délután mentünk futni egyet, pont amikor elkezdett esni a hó. Estére megmaradt egy kevés, le is mentünk kihasználni. Bécsben ez volt a első hó ezen a télen. Bár az előrejelzés azt írta, hogy egész éjszaka, meg másnap is esni fog a hó, de valahogy voltak kétségeim, inkább lementünk egy hógolyózásra, mini hóember építésre. Jól tettük, mert éjszaka már az eső esett és reggelre nem is maradt hó. Délután ment haza anyukám.

A hétfő jól kezdődhetett volna, de nem így történt. Lilit elvittem oviba, gondoltam, ha már lendületben vagyok a bevásárlást is gyorsan letudom. Bevásároltam, majd a pénztárnál észrevettem, hogy nincs meg a pénztárcám. Először még nyugtattam magam, hogy talán itthon felejtettem, de emlékeztem rá, hogy beletettem a kis bevásárlókocsimba, amivel járok vásárolni. Hazajöttem pénzért, sehol a pénztárcám :( Visszarohantam a boltba, fizettem, közbe kattogott az agyam, hogy hol lehet a pénztárca. Hazajöttem, felforgattam az egész lakást. Még egyszer elindultam a boltba, körbenéztem, útközben is, sehol. Akkor már kiborultam, ugyanis én hülye módon ( így szoktam meg) a pénztárcámban tartom minden igazolványunkat, ami azt jelenti, hogy az én és a gyerekek személyigazolványát, az E-cardokat, a jogosítványomat, az éves bérletemet, a bankkártyámat. Hívtam Zolit. Visszamentem a boltba, hogy ott nem találták e meg, próbáltam az üzletvezetővel beszélni, hogy vissza lehet-e nézni a kamera felvételt. Nem volt bent, a kolleginák meg jól elhajtottak. Bosszantott még pluszban az is, hogy normálisan el se tudom intézni. Ekkor még arra gondoltam, hogy amikor a gyümölcs részlegen elővettem a kis hálós szütyőmet a gyümölcsöknek, nem csuktam vissza jól a bevásárlókocsimat és valaki kivette belőle a tárcám. A napom további része dühöngéssel és sírással telt, rettentően haragudtam magamra, hogy hogy lehettem ilyen figyelmetlen. Délután elmentünk a rendőrségre és bejelentettük. Aztán próbáltam túltenni magam ezen a dolgon és keddre nagyjából sikerült is, a bankkártyámat letiltattam, elkezdtem időpont után jàrni, hol tudunk minèl előbb személyit csinàltatni.

Szerda hajnalba Bence felébredt mikor Zoli ment dolgozni, nagy nehezen tudod csak visszaaludni, persze akkor, amikor már majdnem kelnie kellett. Jó nyűgös volt, így engedélyeztem neki egy nap lógást. Szerdán amúgy is csak délig van bent, mert utána ugye megyünk logopédushoz, másrészt nàthás is volt, úgyhogy gondoltam ráfér egy nap pihi. Csütörtökön futni voltam, aztán be kellett mennem a városba, Zoli valamit elfelejtett elintézni és kicsit segítettem. Mindig mókás, mikor a metrón olyan mondatok ütik meg a fülemet, hogy: oké, de nincs otthon kenyér 😀Mindehol magyarok...

Pénteken nagy öröm ért, éppen reggeliztem, amikor kaptam messengeren egy üzenetet, egy ismeretlentől. Már akkor volt egy ilyen érzésem, hogy a pénztárcámmal kapcsolatos, és igen. A három utcával arrébb lévő -magyarul úgy mondanám, hogy - talált tárgyak központjából kaptam egy üzenetet, hogy megtalálták a pénztárcámat mehetek érte. Annyira izgatott voltam, hogy nem is voltam hajlandó délutánig várni, hogy Zolival menjünk. Mondtam, hogy ezt ha törik, ha szakad, én ugyan elintézem. Odamentem, tényleg csak a lényeget értettem, de megkaptam. A hölgy elkezdte sorolni, hogy mi van meg. Személyik, kártyák, és mondja, hogy benne van a pénz is. Itt tudatosult bennem, hogy akkor ezt a pénztárcát nem ellopták, hanem én hagytam el. Próbáltam visszaemlékezni, de halványlila fogalmam sincs, hogy hogy történhetett ez. Az rémlik, hogy hétfő reggel eléggé el voltam varázsolva. Rettentő hálás voltam, hogy aki megtalálta nem vette ki belőle a pènzt, és le is adta 🙏 Nagyon nagyon örültem neki. Úgyhogy lendületesen, izgalmaktól nem mentesen indult a januárunk, lekopogom már a hónap vége van, de kitart az elhatározásunk a diéta kapcsán. Zolin látványosabb a fogyás, hiszen sokkal nagyon fizikai terhelésnek van kitéve amellett, hogy sokkal kevesebbet eszik, ráadásul minőségibb kajákat. De én sem panaszkodom, beindult nálam is és a közérzetem is sokkal jobb.

Próbálom nagyon tudatosan szervezni a napjaimat, hogy ne csússzak el és ne fulladjon lustálkodásba a napom, ami hát bevallom sokszor nehéz, ezeken a "vidám" szürke januári napokon.

Február első hete a gyerekeknek szünet, Zolit is elengedték szabira, megyünk haza. Tudunk a családdal lenni, Lili/anyum szülinapját együtt ünnepelni, barátokkal találkozni, nagyon várom.