Fejlemények

2017.02.24

A hét eleji újabb kiruccanásunk is sikerrel zárult, Lili is kezdhet a Montessori napköziben március 1-én. Juhuu. Zita, aki a hely vezetője, legnagyobb szerencsémre magyar, így könnyedén leegyeztettük a dolgokat. Úgy tűnt Lilinek is tetszik a hely, első hívásra ment be festeni, eldiskurált az egyik kislánnyal közben. A hely más, mint a megszokott ovis közegünk, de ez nem is kifejezetten ovi, és ettől még szimpatikus. Reményeink szerint ezt Lili is így fogja gondolni :)

Itthon a helyzet némileg kaotikus, az elmúlt napokban lemondtuk, amit lekellett, leszerveztünk, átirattunk, amit kellett. Elköszöntünk a koraiban, és pakolunk ezerrel, ugyanis szombaton jön a költöztető cég. Cuccaink nagyrésze ekkor már kikerül, így 2 napig csak csökkentett üzemódban leszünk. Hétfőn vár ránk még egy ovis búcsú, majd indul a kaland.