Egy rövidke poszt

2018.12.24

A hétről röviden, nekem már csak hétfőn kellett nyelvsuliba mennem, egy kicsit még tanultunk, megtudtunk januártól ki melyik csoportba kerül - itt volt csalódás, a kedvenc csoporttársaimat áttették délutános tanfolyamra, láthatóan csalódottak voltak, az kevesebb alkalmat, óraszámot jelenet, én szerencsére maradtam az intenzív csoportba, ugyan annál a tanárnőnél - aztán közös eszem-iszom volt. A hölgyek nagyrésze tipikus háziasszony, olyan svédasztalt rittyentettek, hogy csak néztem. Voltak finomságok. Mondjuk a mézes nemtudoménmilyen sütivel jól beválasztottam, olyan cukorsokkot kaptam, hogy azt hittem leájulok a székről, gyorsan kereket is oldottam és levezettem egy vásárlással. A következő napokban, pakoltam, takarítottam, vásároltam. Liliéknek szerdán volt ünneplés (nálunk az oviban a szülőkkel nem tartanak ünnepséget), kaptunk tőle egy kis sütis üveget, amit ő festett meg, benne sütivel. Csütörtökön Zoli szabad volt, ekkora volt betervezve a gyerekek még elmaradt ajándékainak beszerzése, meg egy kis csavargás. Pénteken végül Lili itthon maradt velem, amúgy is ebéd után tervezetem elhozni és mivel reggel meghallgattuk Bencénél az adventsingent későn ért volna be. Tegnap volt újra egy együtt töltött napunk, beszereztük a fenyőt, fiúk fel is díszítették. Délután vendégek jöttek hozzánk, koccintottunk, beszélgettünk, lazítottunk. Köszi Rita, hogy jöttetek! 

A karácsony... nem akarom túllihegni, ezt is, mint annyi mindent az évben, kicsit el kellett engednünk. Zoli ma is dolgozik és csak 2 napja lesz szabad, a két ünnep között is dolgozik. Így hazamenni nem tudunk, ami nekem szívfájdalmam, de aztán lehet jobb lesz így. A szokásainkon is változtatunk kell, hozzánk reggelre már meg szokott érkezni az ajándék, ma csak a délutáni, esti órákban fog. De holnap érkeznek anyukámék, akiket nagyon várunk, itt éjszakáznak, így tudunk majd kényelmesen ünnepelni. 

Végezetül, szeretnék minden hűséges olvasómnak Boldog karácsonyt kívánni, idén még jelentkezem. :)