Újabb hét

2017.03.19

Kezdődik egy újabb hét, Bence nagyon tiltakozik a sulin ellen, nehezen öltözik, nehezen indul, többször elmondja nem akar menni :( Biztatjuk, jó lesz idővel, ne aggódjon. Zoli látja rajtam a bizonytalanságot, így felajánlja, hogy a héten jön velünk az oviba, meg olvastam, hogy Lili ovijától nem messze, van egy fasor, ami futásra alkalmas, azt is felfedezzük. Lilit lerakjuk, egész simán megy a dolog. Elsétáltunk a Praterstern-ig, 5 perc, ott van a Hauptallee (Főfasor). Gyönyörű még így is, hogy még kopár, tavasszal szuper lesz! 4 km hosszú, ide jövünk majd bringázni Bencével, én meg futni szeretnénk majd, ahogy a gyerekek beszoknak egész napra. Sétálunk rajta egy darabon több játszót is látunk, van bmx pálya, gördeszkásoknak park. Jóó lesz ez! Séta közben figyelmesek leszünk egy helyre, kihangosítva magyarázza egy manus kisiskolásoknak a biciklizés szabályait, karjelzés, hol kell megállni, jelzőlámpák, táblák. Ez mennyire jó, mivel náluk nagyon komoly bringás kultúra van, már iskolás korban megtanítják őket a szabályokra, tök egyértelmű, kézenfekvő... Hazafele kipróbáljuk az Schnellbahn-t. Ha kitapasztaljuk melyik jó nekünk, nagyban megkönnyíti az utazást Lilivel, nem kéne metrózni, átszállni annyit. Tőlünk busszal 2 megállóra van, sétával 10 perc, a Pratersternig visz, onnan 5 perc séta az ovi. Gyakran jár, ami nehézséget okozhat, hogy nem mindegyik alacsonypadlós, babakocsival arra macerásabb felszállni. Hazafele kikapunk egy legmodernebbet, emeletes, hiperszuper. Az állomáson a képen látható várakozó helyiségek vannak kialakítva, a Schnellbahnhoz is mindehol fel lehet jutni lifttel. A délelőtt így hamar elszalad, nekem jól el is fárad a lábam a sétától, egy nem túl sikeres cipőválasztásnak köszönhetően. Gyors porszívózás, Zoli megy Bencéért, én indulhatok Liliért. Korán érek oda, Lili még nem ebédelt, észrevesz, ugyan leül, de pár falat után már pityereg, velem sem akar enni, eljövünk. Fiúk bemennek a napközibe, már mehetett volna Bence, várják, megbeszélik, hogy a hét második felében kezd. Itt is van egy magyar kisfiú, a hölgy, aki velük van elmondja, hogy Baltazár is év közben érkezett, nulla nyelvtudással, ma már nagyon jól beszél németül, no akkor legalább itt is lesz egy kis segítsége Bencének. A héten, meg a jövő héten még mi kísérjük át Bencét a napközibe, utána egyedül kell átmennie...bár nincs messze, 1 perc séta, de azért mégis, önállóan, izgi. (tanév kezdetén van segítő, aki átkíséri őket, de aztán őt leépítik 2 hónap után, ezért marad ránk most ez a feladat) A du. nyugisan, itthon telik, Zoli dolgozik.

Kedd. Fáradtan kelek, nem aludtam jól, sokat forgolódtam, Bence köhögött. Lili az oviban pityereg, rossz így otthagyni :( Hazaérünk, leülünk egy kávéra és mehetünk is Bencéhez, vásárlás, majd indulok vissza Liliért. Később érek oda mint tegnap, de még így sem ebédelt :( meglát, hiába ülök vele oda, nem akar enni, pityereg. Fáradt is, rengeteget gyalogolnak a korábbihoz képest. Bence is alszik mire hazaérük, így én is ledőlök. Délután elkészül a konyhába is a polcos szekrényem, hurrá!

Szerda, nyűgös reggel, Bence továbbra sem akar menni, Lili sír, nekem rossz kedvem van. A kazán állandóan lekapcsol, de fűtés, se melegvíz. Délelőtt kicsit jobb kedvem lesz, blogot írok. Hazafele jó kis alacsonypadlós vonattal jövünk, Lilinek nagyon tetszik. 

Csütörtök, Bence lelkes, várja a napközit, Lilivel indulunk időben, mert 9-re be kell érni a bábszínház miatt. Már indulásra készen a többiek, jobb is, mert látom Lilin, hogy már pityeredne el :( Útközben reggelizünk, kávézunk, utána találkozunk egy fiatalemberrel, aki tanácsokat ad, mit, hol kell intézni, gyerekek után járó támogatások, meg Zoli vállalkozása kapcsán. Annyi időnk van csak, hogy felugrunk egy-két dologért, megyünk tovább Bencét átkísérjük a napközibe. Mia kedves, aranyos, ő van Bencéékkel. Elmondja mi, hogy működik, ebéd, tanulás után kimennek a játszótérre, onnan lehet őket felvenni délután. Bence nem is sokat foglalkozik velünk, lepakol és már megy is játszani :) Mehetünk is vissza Liliért, Zoli is jön velem, nem dolgozik, du. találkozója lesz egy érdeklődővel az albérlete miatt. Lili ebédel, Zita meséli, hogy sokat sétáltak, gyalog voltak a bábszínházba, előtte még játszóztak is (2km séta). Azt is meséli, hogy Lili előadás közben, egy zenés részen elaludt :) Én is mesélek Zitának, mi eddig úgy jártunk, hogy kocsiba be, ovinál ki, oviban udvarra kimenetel, aztán haza megint kocsival. Persze, jártunk mi is sétálni, játszózni, na de napi szinten ilyen mennyiséget nem gyalogoltunk, mint most. Én is fáradt vagyok minden délutánra, nemhogy csöppem. Ennek köszönhetően Lili nem is alszik du. Jön viszont a kazános, kiderül, hogy a hibajel csak annyit jelentett, hogy nem kap gázt a készülék, ki-be kapcsolás és megy tovább. Szuper! No akkor mehetünk is Bencéért. Jó volt az ebéd, a napközi, tanulóidőben Baltazárral Star Wars könyvet nézegettek, jól érezte magát, de látszik rajta, hogy fáradt. Este 20 óra, mindkét gyerek alszik, kb. soha nem volt még ilyen :D

Péntek. Laza reggel, nem sietünk. Már ránézésre vágom én is a vonatot mire szálljuk, menni fog ez. Lili után elmegyünk az 1 megállóra levő bevásárló centrumba, rossz vonatra szállunk, nem pont oda visz, kicsit sétálni kell, így viszont láthattam milyen egy mozgássérült wc a vonaton. Komolyan mondom, elképesztő. 12 órára megyünk Bencéért, nem marad napköziben, a többiek moziba mennek, Bence nem szeretett volna, így csak átmegy ebédelni, utána jön haza. Aztán módosul a terv, szuper idő van, hétvégére pedig esőt mondanak. Kitaláljuk, hogy Zoli nem megy dolgozni, elmegyünk a Hauptalleera bringázni, viszont akkor menjünk együtt, ne kelljen kétszer elindulni, hisz ott van hugi ovija mellett. De még vásárolni is kell. Mire végzünk már látszik, hogy nem fog összejönni a dolog, Bencének kicsit pihennie kell, nyűglődik mindenen. Zoli elindul Liliért, Bence alszik, anya főz. Zoliék elég későn érnek haza, Lili nem alszik, aludt délelőtt az oviba... eltelik fél óra, elalszik. Bence majdnem 3 órát alszik...közben elkezd fújni a szél, beborul, szuper! megjött a hidegfront. Lilit alig bírom felkelteni 17 óra után, így már nem tudunk elindulni. De azért egy fagyizást még beiktatunk. Este persze mindeki sokáig fent van :)

Szombat. Tényleg borzasztó az idő, esik, fúj a szél :( Eseménytelen nap, rendet rakunk, takarítunk. Du. elvonatozunk a vonatállomásra, kisebb bevásárlóközpont van ott is. Felfedezzük milyen üzletek vannak, na meg a Müllert is belülről :)

Vasárnap. Továbbra sem túl fényes az időjárás :( Ma is itthon ragadunk. Kis gyakorlással, játékkal, tornázással, társasozással telik a nap. Bence 2 hét után ilyen ügyesen írja le a nevét, minden feladat lapra neki kell ráírnia.

Holnaptól újabb korszak veszi kezdetét, Zoli már reggeltől dolgozni fog, így önállóbban kell nekem is a napi dolgokkal boldogulni. Lili a tervek szerint holnaptól bent aludna az oviban, de abban maradtunk, hogy kap egy kis halasztást, a betegség miatt kiesett idő miatt. Azért a napközben még mozgalmas lesz, Bencét kísérem a napközibe, aztán Liliért megyek, de remélhetőleg már lesz alkalmam futni. Gyúrnom kéne a wedding bodyra :D