A legfrissebbek...

2019.05.15

Május elsején anyukám kijött hozzánk pár napra, a hónapban vár még rá egy kisebb műtét, szerettünk volna előtte együtt lenni. Aznap még voltam futni, délután pedig barátokkal találkoztunk, belenéztünk egy kicsit a Práternél levő majálisba. Nekünk inkább a beszélgetésről szólt, régen találkoztunk már, a fiúk jól feltalálták magukat, rollereztek, körbenéztek a sokadalomban is.  

Csütörtökön találkoztunk Bence tanár nénijével, tulajdonképpen fogadó óra volt. Sok újdonságot nem mondott, akkor már megvolt az időpont, hogy Bencét felmérje az iskola pszichológus. Korábban volt róla szó, de akkor azt mondta a tanárnő, hogy majd jövő év elején. Most viszont az is szóbakerült, hogy az eredménytől függően - ha ezt a szakvélemény is alátámasztja - kérhetjük, hogy Bence évet ismételjen. Mi azon az állásponton voltunk, hogy inkább most ismételjen és zárkozzon fel, minthogy még jobban lemaradjon és már ne tudja behozni. 

Pénteken az oviban Familienfrühstück volt, érzésem szerint ez "helyettesíti" az anyák napját. Zoli nem tudott eljönni, így egyedül mentem. Tavaly ez még teljesen kizárt lett volna részemről, most már felkészültnek éreztem magam erre :D

Kaptam kávét, Lilivel ettünk egy sütit, közben beszélgettem egy kicsit az egyik óvó nénivel. Aztán megnézegettük Lili mappáját, ebben rajzok vannak, meg fényképek róla a különböző programokon, játékok közben. A végén még egy kis közös játékra is volt idő. Később az óvó néni megdicsért Zolinak, hogy milyen jól értettem a dolgokat :D

Gyerekeket mindkét nap korábban elhoztam, hogy mamával tudjanak időt tölteni. Pénteken mi Lilivel azért elmentünk fejlesztésre. Bencéék pénteken moziban voltak, nekem meg Theater workshop, érdekes volt, asszociációs játékot játszottunk, aztán írnunk kellett megadott szavakból egy kis történetet, amit utána el is kellett játszanunk. Vicces volt, kérdezte a tanárnő kinek, hogy tetszik ez a program. Mindenki rém lelkes volt, hogy szuper, nagyon tetszik nekik, mondom én, jó, jó, de én nem szeretek szerepelni, magyarul se, de németül meg főleg nem. Persze kire osztják a főszerepet....:D De egyébként tényleg jó volt.

A hétvégére rossz időt ígértek, így nem terveztünk programot, kár volt, mert szombaton nem is volt olyan vészes. Ebédelni voltunk végül, meg előtt egy pici vidámparkozást ejtettünk meg. Vasárnap aztán tényleg szar idő volt, kimozdulni se tudtunk. 

Következő kedden mentünk a pszichológushoz. Nagyon részletesen nem mennék bele, ő is elmondta milyen területekkel van gond. Ami a lényeg, hogy ő nem tanácsolja az évismétlést, érzi Bencében a fejlődés lehetőségét. Azt tanácsolta, hogy továbbra is Bence németét kell erősíteni, meg ergoterápia javasolt (ami, ahogy utána olvastam a tsmthez hasonlít, fejleszti a koncentárciót, finommotorikát...) Ráadásul azt is megjegyezte, hogy azok a gyerekek, akiknek fogyatékkal élő testvére van, sokszor tudattalanul rosszabbul teljesítenek. Szimpatikus volt, hogy a hölgy kiemelte, a legfontosabb, hogy Bencét ne stresszeljük ezzel, ne vegyük el a kedvét az iskolába járástól, a tanulástól. 

Utána nem voltunk feldobva. Én magamra veszem ezt az egészet, biztos én nem csináltam valamit jól, jobban, másképp kellett volna. A saját kudarcomnak élem meg, hogy nem elég, hogy Lili ds, Bencének is problémái vannak. Zoli ment vissza dolgozni, én rohantam Liliért, hogy odaérjünk logopédiára. Aztán estére kicsit ülepedtek a dolgok, másnap mentünk Győrbe, bíztunk benne,hogy a doktornő szolgál majd néhány jó hírrel. 

Délutánra volt időpontunk, így mindenki ment oviba, suliba, Zoli volt csak szabadnapos. Győrben volt időnk egy fagyizásra, meg egy kis játszózásra is a vizsgálat előtt. Bence csípője rendben van, megnézte az arcüregét, sokkal kevesebb a folyadék. Megcsinálta vele azt a beszédészlelési feladatot, ami ősszel a jobb fülére 50%, bal fülére 70 %-os lett, most ez 80-90%-os, tehát sokkal jobban érti a szavakat. Azt is elmondta a doktornő, hogy mivel Bence edddig a rossz értelmezés miatt, minden egyes feladat megoldásban egy sokkal nagyobb kört fut, mint az normál esetben kellene, ezért sokkal lassabb, nehezebben koncetrál.  Most feltöltjük őt vitaminokkal, aztán júliusban lesz egy újabb kontroll, ahol a drnő megcsinája Bencével az egész feladatsorozatot, amivel ősszel kezdtünk. Hiszünk benne, hogy ha végére érünk ennek, Bence teljesítményére is hatással lesz.  

Pénteken volt az utolsó időopontunk a down fejlesztőbe, annyira sokan várnak a helyre, hogy most nekünk egy kis pihi van, addig gyakoroljuk, amiket tanult Lili, aztán ősszel majd mehetünk újra. 

Szombaton Zoli dolgozott, még szerencsénk volt az időjárással, tudtunk játszózni, találtunk egy kis cuki, nyugis játszót. Este még elmentem futni egyet, Bence kísért rollerrel. 

Hétfőn a Künstlerhausban voltunk, megnéztük az aktuális kiállítást, meg workshopunk is volt. Párban kellett egy kollázst készíteni. Jó volt, szeretem az ilyeneket. Ráadásul a foglalkozásvezető csaj magyar, így tudtam vele egy kicsit csevegni is.